MádiLáncos Studio
- 2024. nov. 21.
- 3 perc olvasás
Frissítve: 2025. márc. 26.
Alapos projektelőkészítés,
terület-optimalizálás,
workplace strategy segítségével
Az alapos előkészítést és igényfelmérést követően sikerült olyan bérleményt találnunk, melynek mind a tömegközlekedési, mind a kerékpáros megközelíthetősége kiemelkedő: az épület előtt közvetlenül buszmegálló és BUBI állomás, 500 m-en belül több villamosjárat megállója, 1 km-en belül pedig Metro és HÉV megállók is találhatók. Emellett a környék szolgáltatásokkal való ellátottsága is nagyban javítja a munkatársak komfortját.

Az igényeinkhez sokkal jobban igazodó bérlemény ráadásul lehetővé tette egy jóval hatékonyabb, rugalmas alaprajzi elrendezés kialakítását. A korábbi többszintes, egymásba nyíló helyiségekből álló, zegzugos tér helyett egy könnyen alakítható, kevés épített/zárt helyiséggel rendelkező, nagyobb részt egyterű irodába költöztünk, ami a flexibilitás mellett intenzívebb együttműködést tesz lehetővé a csapatunk tagjai számára, így a 21%-os* bérleményi terület csökkenés - és a vele járó energiamegtakarítás - mellett is jóval agilisabb működést, komfortos munkavégzést tesz lehetővé.
Korábbi bérleményi terület: 444 m2, 31 munkaállomás + konyha + tárgyalók
Új bérleményi terület: 351 m2, 32 munkaállomás + konyha, tárgyaló, telefonfülke + többfunkciós lounge és projektszoba

Újra felhasználás
A meglévő mobíliák közel 100%-a felhasználásra került az új irodában, mindössze egy salgó polcrendszert, valamint egy új, 4 fős projektvezetői munkaállomást vásároltunk
A bérleményi alapterület több mint 2/3-ának megvilágítását a korábbi irodánkból hozott, meglévő lámpatestek biztosítják - csak a közlekedők megvilágításának biztosításához volt szükség új lámpatestekre.
A beépített bútoraink egy részét is átköltöztettük,
azokat kiegészítettük új elemekkel.

A bérlemény korábbi cellás kialakítása és a már elavult kialakítás (gépészet, felhasznált anyagok stb.) nem tette lehetővé az ott található szerkezetek újra felhasználását; minden ott található elem elérte már az életciklusa végét, sérült, elkoszolódott, már nem volt menthető, így elbontáasra került. A korábbi irodánk elemeit tudtuk csak újra felhasználni.
Térelhatárolás
A tér flexibilitásának, jó benapozottságának és a kilátás megőrzésének érdekében mindössze 25 fm gipszkarton fal és 28 fm - később újra felhasználható - üvegfal került felhasználásra térelhatárolásként.
7 db zárt helyiség
2 telefonfülke
1 tárgyaló
1 vezetői iroda
1 projektszoba
1 teakonyha
1 raktár
a terület fennmaradó része
(65%-a, 226 m2)
Egybefüggő nyitott tér
rugalmasan átrendezhető
mindössze mobil térelválasztók tagolják
Mennyezetek, álmennyezetek
Összesen 41 m2 álmennyezet épült, a tárgyaló teremakusztikai tulajdonságainak javítása érdekében födémre csavarozott fagyapot táblák felhasználásával és a konyhában. Az iroda többi területén meghagytuk a nyers vasbeton felületeket, felületkezelés nélkül.
A meglévő berendezések bontása és cseréje lehetővé tette az alacsonyabb zajszintű, nagyobb energiahatékonyságú fan-coilos rendszer kiépítését.
Felületképzések
A felületképzések esetében törekedtünk az eredeti, nyers felületek meghagyására: ilyen a vasbeton födém, valamint a pillérek, melyeket megtisztítottunk a korábbi festékrétegektől, burkolatoktól. Ezen felül mindenhol törekedtünk világos színek alkalmazására, melyek minél nagyobb LRV (fényvisszaverés) értékkel rendelkeznek, hogy mind a természetes, mind a mesterséges fény minél jobban hasznosuljon.
Világítás és vizuális komfort

A világítás munkaállomás-csoportokra és közlekedő terekre osztott, emellett automatizált is: jelenlét- és megvilágítás-érzékelők szabályozzák a terek megvilágítási szintjét, mely nem csak kényelmes, de energiatakarékos is, hiszen mindig a tér használatának és a beérkező természetes fény mennyiségének megfelelő fényviszonyokat biztosítja az irodában, és kiküszöböli a véletlenül felkapcsolva hagyott világítás veszélyét.
Asztalos szerkezetek
A beépített bútorok felületeit több helyen tapétáztuk, így költséghatékonyabb is volt egyedi megjelenést biztosítani, valamint egy esetleges felületi sérülésnél, vagy arculat frissítéskor sem szükséges a teljes bútort cserélni; elegendő lesz azokat újra tapétázni.
Emellett a telefonfülkéink egyikében olyan, újrahasznosított PET palackokból készült akusztikus filc falburkolatot használtunk, amely tépőzárakkal került rögzítésre, így egy esetleges költözéskor könnyedén visszaszedhető a hordozó felület roncsolása nélkül.
Újrahasznosítás
Teljes körű szelektív hulladékgyűjtést sikerült megvalósítani; beleértve a szerves hulladékok komposztálását is, drasztikusan csökkentve ezzel a keletkező kommunális hulladék mennyiségét.

.png)








