top of page

ATOS-Eviden

  • 2025. márc. 26.
  • 2 perc olvasás

Frissítve: 2025. márc. 28.

A projekt különlegessége, hogy két cég számára alakítottunk ki egy – bizonyos pontokon – közös irodát, az ebben rejlő szinergiák tudatos kihasználása mellett. Az alapos előkészítés eredményeként egy 2000 m2-es irodából 720 m2-es területre tudtak költözni, ezáltal a költségek optimalizálása mellett a működés és kialakítás karbonlábnyoma is csökkent.


A projekt kezdetén workplace strategy segítségével határoztuk meg a szükségleteket.


Egy kérdőív segítségével összegyűjtöttük, hogy ki honnan és hányszor jár be egy héten és melyik kerületek a számára könnyen elérhetőek, ami a lehetséges lokációk kiválasztásához adott támpontot, valamint a szükséges parkolóhelyszám definiálásában.

Ugyanezen kérdőív és a workshopok alatt vizsgáltuk a megbeszélések gyakoriságát és típusát is. A felmérés rávilágított, hogy a játékszoba, nagytárgyaló, konyha olyan terek, melyek közös használat mellett jobb kihasználással tudnak működni.


A workplace strategy folyamat eredménye azt mutatta, hogy az új iroda 700-1000 m2 alapterületen is elférhet, amit az elkészült iroda és annak működése vissza is igazolt. A végső iroda kiválasztásánál szerepet játszottak a környék szolgáltatásai (étkezési lehetőségek) és a közlekedés is.




A projekt előkészítése során tapasztalt szemlélet, vagyis az előrelátó, hosszú távra történő tervezés a teljes projektet végigkísérte. Jó példa erre, hogy a munkaszékeket már az előző irodában is a munkavállalókkal közösen választották ki, hogy azok maximálisan a felhasználói igényeket tükrözzék.


Ráadásul szempont volt a szín meghatározásakor, hogy az semleges, bármilyen környezetbe illeszthető legyen. Ennek eredményeként a költözésnél fel sem merült a székek cseréje, mindenki ragaszkodott a jól megszokott meglévőhöz.





Nem vásároltak mindenki számára emelhető magasságú asztalt, csak azért mert ez a trend. Megkérdezték róla a munkatársakat, hogy ki az, aki használná ezt a plusz funkciót és csak annyi darabot szereztek be, amennyi ténylegesen szükséges. Ráadásul a shared desk rendszer lehetővé teszi azt is, hogy mindenki az aktuális elvárásainak megfelelő munkaállomást válassza.


A jól működő konyhagépeket sem cserélték le. A meglévő, de az új irodában fel nem használt bútoroknak pedig kerestek új gazdát, hogy azok se végezzék hulladékként.


Végezetül, hogy ez a környezettudatos hozzáállás számszerűsítve legyen, kiszámításra került a költözés karbonlábnyoma is.







bottom of page